Halottaink

Így halottak napja környékén talán még fájóbb a hiány. Sokat gondolunk azokra a kiskutyákra, akik már átmentek a szivárványhídon.

A Legenda szerint a szivárvány, ég és föld között ível át, és mindig a legszebb, legélénkebb színekben pompázik. A legcsodálatosabb helyen - lágyan hullámzó dombokon, zöld erdőkben, virágos mezőkön, és a legtisztább vízű patakok partján - a négylábú állatok megfiatalodnak, és megújult erővel várják, hogy gazdáik kövessék őket. Néha azonban előfordul, hogy egy-egy négylábú nem bírja már a várakozást és a gazdája hiányát. Ekkor csillogó szemmel fürkészi a dombtetőt, óriási köröket ír le a vidéken. Ha az égre nézel, megpróbálod meglátni őt. Azon a napon pedig, amikor újra találkozol vele, és karodba zárod, csak akkor ismered fel, hogy ez az a csillogó tekintet, amit az égre nézve addig kerestél.

Először nem tetszett nekünk ez a történet. Úgy gondoltuk, nem lehet valakit, aki elveszítette a legjobb barátját, leghűségesebb társát, megvigasztalni azzal, hogy egyszer, egy másik világban újra találkozni fognak.

De később megértettük, hogy a történet valójában arról szól, hogy ezek a kiskutyák a szívünkben élnek, nem hagynak el minket soha, szemükben a szeretet csillogása, és az ölelés érzése mindig velünk marad.

A mi Legjobb Barátunknak mielőttünk több kutyája volt. Először a pulik: Zsuzsi, Csucsu - róluk nincs még digitális kép. Okosak voltak, szépek, és nagyon sokáig éltek. Legjobb Barátunk gyermekkora és kamaszkora tanúi voltak. Vigyáztak rá, mert az ő dolguk volt, hogy minden bajtól megóvják.

Utánuk jött a Nagy Páros: Sutyi és Tücsök. Ők már a felnőttkor tanúi. Őket már a Legjobb Barátunk választotta, ő hozta őket haza, adott nekik nagyon boldog otthont és életet. Az ő életük könnyebb volt - és sajnos sokkal rövidebb. Egymásnak is nagyon jó barátai voltak.

Az évek múlnak. Sutyi és Tücsök négy éve nincs közöttünk, itt a való világban. De sokat gondolnk rájuk. Tudjuk, hogy szeretetük kísér minket, sokszor érezzük a jelenlétüket. Szombaton vettünk szép virágot a vázába. Meggyújtottuk a mécsest. Elővettük kedvenc játékaikat. Kisétáltunk a kertbe a sírjukhoz. És eszünkbe jutott, sokan siratják barátaikat.

Tudjuk, hogy a Halottak Napja az Emberek megemlékezése. De sok ember van, aki a kutyájára úgy gondol, mint a legjobb barátjára, hűséges társára, és nagyon szomorú, amikor el kell búcsúznia tőle. És sajnos nagyon sok kiskutya van, akire nem gondol senki. Sem életében, sem halálában.

Hát, most mi valamennyiükre gondolunk.