Egy novemberi nap - sötét hajnal, nedvesség. Így kezdődik egy novemberi nap.
Korán kelünk, hajnali ötkor már mindenkit kiverünk az ágyból, mert hogy lehet az, hogy egy kiskutya ne nézze meg, mi történt odakint az éjjel...Persze a tappancsunk nedves lesz a fűtől. Zsankáé még sáros is, mert ő a bokrok alá is bemegy. (Butus.)
Sötétben nagyon izgalmas hátra menni a kertben. Először is, nem biztos, hogy visszatalálunk. (Ez vicc, egy kiskutyának nagyon jó a szaglása, és mindig visszatalál...) Másodszor a macskanyomok hátul vannak. Zsankával meg szoktuk osztani, melyikünk melyik macskanyomot követi. Volt, hogy szembetalálkoztunk...Na nem a macskával, mert ők ilyenkor elszaladnak.
Korábban szerettek itt lenni a cicák, minket nem vettek "komolyan", sőt, inkább incselkedtek velünk. Zsanka azonban túl nagy nekik, Panka meg szerintünk azt mondta a cicáknak, hogy szereti őket...reggelire. A lényeg, hogy most nem maradnak itt, csak akkor, ha mi nem vagyunk kint.
Persze én (Babuci) szeretek "visszaaludni", sőt a lányok is. A lányok lusták, ők legalább délelőtt 9 óráig szundikálnak még, de mi Csibével korábban kezdjük a napot. De nyolcig biztosan nem...A Legjobb Barátunk azt mondja, így könnyű korán kelni.
Nem tudjuk eldönteni, hogy az őszi vagy a nyári reggeleket szeretjük jobban. Az azonban bizonyos, hogy a hétvégi reggelek a legjobbak, mert akkor a Legjobb Barátunk nem megy el itthonról, hanem velünk foglalkozik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése